Karbonlábnyom (Carbon Footprint) | Ökológia és természetvédelem

Karbonlábnyom | Ökológia és természetvédelem | footprint.karbonlabnyom.net

A karbonlábnyom (Carbon Footprint), a személy vagy szervezet (pl. épület, vállalat, ország stb.) összes tevékenységéhez kapcsolódó szén-dioxid (CO₂) kibocsátás mennyisége. Ez magában foglalja a közvetlen kibocsátásokat, például azokat, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származnak a gyártásban, a fűtésben és a szállításban, valamint az elfogyasztott árukhoz és szolgáltatásokhoz kapcsolódó villamos energia előállításához szükséges kibocsátásokat. Ezenkívül a szén-dioxid-lábnyom fogalma gyakran magában foglalja más üvegházhatású gázok, például metán, dinitrogén-oxid vagy klór-fluorozott szénhidrogének (CFC) kibocsátását is.

A szén-dioxid-lábnyom koncepciója összefügg az ökológiai lábnyom régebbi elképzelésével, és abból nőtt ki, amelyet az 1990-es évek elején talált ki William Rees kanadai ökológus és a svájci születésű regionális tervező, Mathis Wackernagel a Brit Kolumbiai Egyetemen. Az ökológiai lábnyom egy tevékenység vagy népesség fenntartásához szükséges teljes földterület. Ez magában foglalja a környezeti hatásokat, például a vízfelhasználást és az élelmiszer-előállításhoz felhasznált földterület mennyiségét. Ezzel szemben a karbonlábnyomot általában súlymértékben fejezik ki, például CO₂ vagy CO₂-ekvivalens tonnában évente.

Karbonlábnyom számítás

A karbonlábnyom eltér az országban az egy főre eső jelentett kibocsátásoktól (például az Egyesült Nemzetek Éghajlatváltozási Keretegyezménye szerint jelentettektől). A termeléssel járó üvegházhatásúgáz-kibocsátás helyett a szén-dioxid-kibocsátás a fogyasztáshoz kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátásra összpontosít. Idetartoznak az országba behozott, de másutt előállított árukhoz kapcsolódó kibocsátások, és általában figyelembe veszik a nemzetközi szállítással és szállítással kapcsolatos kibocsátásokat, amelyeket a szokásos nemzeti nyilvántartások nem vesznek figyelembe. Ennek eredményeként az ország szén-dioxid-kibocsátása még akkor is nőhet, ha a szén-dioxid-kibocsátás a határain belül csökken.

A fejlett országokban a közlekedés és a háztartások energiafelhasználása alkotja az egyén karbonlábnyomának legnagyobb elemét. Például a 21. század első évtizedében az Egyesült Államokban a teljes kibocsátás körülbelül 40 százaléka származott ezekből a forrásokból. Az ilyen kibocsátásokat az egyén „elsődleges” karbonlábnyomának részeként kell feltüntetni, ami azt a kibocsátást képviseli, amely felett az egyén közvetlenül rendelkezik. Az egyén kRBONlábnyomának fennmaradó részét „másodlagos” karbonlábnyomnak nevezik, amely az áruk és szolgáltatások fogyasztásával összefüggő szén-dioxid-kibocsátást képviseli. A másodlagos lábnyom magában foglalja az élelmiszer-termelés által kibocsátott szén-dioxid-kibocsátást. Fel lehet használni olyan étrendek elszámolására, amelyek nagyobb arányban tartalmaznak húst, amelynek előállításához nagyobb mennyiségű energiára és tápanyagra van szükség, mint a zöldségféléknek és a gabonaféléknek, valamint a nagy távolságra szállított élelmiszereknek. A fogyasztási cikkek gyártása és szállítása további hozzájárulást jelent a másodlagos szén-dioxid-kibocsátáshoz. Például egy palack víz karbonlábnyoma magában foglalja a palack gyártása során kibocsátott CO₂-t vagy CO₂-egyenértéket, valamint a palack fogyasztóhoz történő szállítása során kibocsátott mennyiséget.

Számos különféle eszköz létezik a karbonlábnyom kiszámításához magánszemélyek, vállalkozások és más szervezetek számára. A szervezeti karbonlábnyom kiszámításához általában használt módszerek közé tartozik az Üvegházhatást okozó gázok jegyzőkönyve, a World Resources Institute és a International Organization for Standardization, valamint az ISO 14064, a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által kifejezetten az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásával foglalkozó szabvány. Számos szervezet, például Magyarországon az OurOffset Nonprofit LLC karbonlábnyom-számológépet hozott létre az interneten az egyének számára. Az ilyen számológépek lehetővé teszik az emberek számára, hogy összehasonlítsák saját becsült szén-dioxid-kibocsátásukat a nemzeti és a világ átlagával.

Karbonlábnyom csökkentése

Az egyének és vállalatok számos lépést tehetnek karbonlábnyomuk csökkentése érdekében, és ezáltal hozzájárulhatnak a globális éghajlat-mérsékléshez. Szén-dioxid-ellensúlyokat (tágan megfogalmazva, egy szén-dioxid-csökkentő tevékenységbe vagy technológiába történő utófinanszírozással) vásárolhatnak, hogy kompenzálják a szén-dioxid-kibocsátásuk egy részét vagy egészét. Ha annyit vásárolnak, hogy ellensúlyozzák szén-dioxid-kibocsátásukat, akkor gyakorlatilag karbonsemlegesek lesznek.

A karbonlábnyom csökkenthető az energiahatékonyság javításával, az életmód és a vásárlási szokások megváltoztatásával. Az energia és a közlekedés felhasználásának megváltoztatása hatással lehet az elsődleges karbonlábnyomokra. Például a tömegközlekedés, például buszok és vonatok használata csökkenti az egyén szén-dioxid-kibocsátását a vezetéssel összehasonlítva. Magánszemélyek és vállalatok csökkenthetik szén-dioxid-kibocsátásukat energiahatékony világítás telepítésével, szigeteléssel az épületekben, vagy megújuló energiaforrások felhasználásával a szükséges villamos energia előállításához. Például a szélenergiából történő villamosenergia-termelés nem okoz közvetlen szén-dioxid-kibocsátást. További életmódbeli döntések, amelyek csökkenthetik az egyén másodlagos szén-dioxid-kibocsátását, magukban foglalják a húsfogyasztás csökkentését és a vásárlási szokások átállítását olyan termékekre, amelyek előállításához és szállításához kevesebb szén-dioxid-kibocsátás szükséges.